A tűzzel játszik Putyin: a román határ közelében is lesújtott az orosz hadsereg

Mint kiderült, a régiót hajnalban négy Sahíd csapásmérő drónnal és egy rakétával támadták.

Az Erdélyi Magyar Ifjak nevű szervezet szerdán Kolozsváron demonstrált az MSZP nemzetpolitikai programjának bemutatása ellen. Harminc tüntető fiatal transzparensekkel próbált bejutni a szocialisták fórumára, azonban a csendőrség megakadályozta azt.
Kolozsváron a csendőrség biztosította annak a fórumnak a helyszínét, amelyen a Magyar Szocialista Párt elnöke, Mesterházy Attila mutatta be pártja új alapokra helyezett nemzetpolitikai programját.
A csendőrség mintegy harminc fiatal bejutását akadályozta meg a nyilvános fórumra. Az Erdélyi Magyar Ifjak szervezet által mozgósított fiatalok transzparensekkel felszerelkezve próbáltak bejutni a rendezvényre. Egy transzparensen az MSZP egyik kampányüzenetét közölték, amellyel a párt a 2004. december 5-i népszavazáson az állampolgárság kiterjesztésének elutasítására biztatta a magyarországi szavazókat. Egy másik transzparensen a „Nem felejtjük el, nem bocsátjuk meg!” felirat volt olvasható.